Közel kétszázan futottak

Eső után napsütés, majd szeles idő fogadta a szombati, hetedik alkalommal megrendezett Tapolca Félmaraton Futóverseny résztvevőit. Kora reggeltől mozgolódtak a szervezők, a futók pedig megkezdték a felkészülést, akik nemcsak helyiek és környékbeliek voltak, hanem Vas, Zala, Győr-Moson Sopron, vagy például Pest megyéből érkeztek. A kezdeti barátságtalan időjárás ellenére közel kétszázan indultak neki a több mint huszonegy kilométeres távnak.

Rajt hetedik alkalommal.
Az előregisztráltak sportpólót is választhattak, a helyszíni nevezők pedig az ugyanolyan kivi zöld színű pamutpólóban vághattak neki a napnak. A legkisebbek önállóan, vagy szülői kísérettel teljesítették a gyerek futóversenyt, ahol minden célba érkezőnek meglepetéssel készültek a szervezők. A jó hangulatról hagyományosan Marton Zsolt, Mazsi gondoskodott.


Már napos időben startolt el tizenegykor a tömeg, Tóth Péter, valamint Szűcs Zoltán, a Spinning Club Tapolca edzőinek biciklis felvezetésével. Az első körben a tavaszi színekbe öltözött Malom-tó partján vezetett az útvonal, onnan visszakanyarodva pedig ki Tapolca-Diszelbe, majd vissza a Fő térre, ezt kétszer megtéve. A szervezők nyilatkozata alapján a verseny népszerűsége, túl a családias hangulaton, a tájban rejlik, hiszen az útvonal Tapolca legszebb pontjait érinti, a városon kívül pedig a tanúhegyek ölelésében, a tavaszi színekben pompázó rétek mentén vezették a futókat.


Nemenkénti felnőtt, szenior, veterán, illetve váltó és vegyes váltó kategóriában indulhattak a futók, akiket három helyen várt frissítő pont. Várva a befutókra, a hozzátartozók büfé kocsi kínálatából válogathattak, a gyerekek ugráló várban mulathatták az időt, az érdeklődők pedig felkereshették az tapolcai Egészségfejlesztési Iroda standját egészséges ételkóstolóért és tanácsadásokért.

A verseny előkészítéséért és sikeres lebonyolításáért a Tapolca Kft.- Csermák József Rendezvénycsarnok szervezői köszönetüket fejezték ki a közreműködőknek. A társaság több telephelyének munkatársain túl, a társszervező Tomcsányi – Ford HSE a Chipes időmérésben, a Tapolcai Trappolók a helyszínkijelölésben, valamint a rajtcsomagok összeállításában, a Tapolcai Rendőrkapitányság, illetve a Tapolcai Polgárőrség pedig a helyszínbiztosításban működött közre. Az orvosi szolgálatot az OMSZ Tapolcai Mentőállomás kollégája biztosította, a Tapolca-Diszeli frissítőponton a Talentum Ifjúsági Egyesület Diszel gondoskodott a jó hangulatról, a biciklis felvezetésben a korábban említett Spinning Club Tapolca, az útvonal több pontján pedig a Batsányi János Gimnázium és Kollégium diákjai segédkeztek.

Női váltó kategóriában harmadik helyen végeztek a tapolcai Anyák és lányaik. Balról jobbra, hátsó sor, Gerencsér Barbara, Harta Lilla, első sorban Pálosi Laura és Varga Lizandra.
Az eredményhirdetésen Dobó Zoltán polgármester, valamint szponzorként Mayerné Kálmán Erzsébet, az AVON körzeti vezető koordinátora működött közre. Oklevelet, különleges, Vastag Kerámia alkotta érmet, valamint a visszatérő és új támogatók jóvoltából ajándékcsomagot vehettek át a dobogósok, a befutók pedig hűtőmágnes-emlékérmet kaptak.

Férfi felnőtt kategóriában első Székely András (Siófok, 1:29:45), második Hegyi Benedek (Zalaegerszeg, 1:29:51) harmadik Bánki Norbert (Keszthely, 1:30:46). Női felnőtt kategóriában első Mohos- Bárány Nóra (Tapolca, 1:39:44), második Bodó Kinga (Keszthely, 1:45:14), harmadik Fülöp Rita (Zalaegerszeg, 1:50:56). Férfi szenior kategóriában első, valamint egyéni abszolút győztes Horváth Balázs (Szombathely, 1:26:57), második Vers Róbert (Tapolca, 1:32:15), harmadik Szalkai Zsolt (Tapolca, 1:32:58). Női szenior kategóriában első Baksai Zsuzsanna (Zsámbék, 1:38:49), második Tóth Judit (Tét, 1:45:26), harmadik Dr. Benedek Karolina (Keszthely, 1:49:30). Férfi veterán kategóriában első Deák József (Monostorapáti, 1:31:46), második Papp László (Budapest, 1:36:44), harmadik Csekő Zoltán (Révfülöp, 1:41:57). Női veterán kategóriában első Paál Éva (Alsópáhok, 1:56:23), második Réffi Tünde (Tapolca 1:56:47), harmadik Dr. Klempa Éva (Pápa, 2:13:25). Férfi váltó kategóriában első Keszthelyi Városi Diáksport Egyesület, akinek harmadik tagja, Zarnóczi Zalán ért legelőször a versenyen célba (1:15:46), második Ma-Zso-La Duo (Balatonederics, 1:23:25), harmadik Antiflex (Zalavár, 1:25:23). Női váltó kategóriában első KEKA (Tapolca, 1:53:15), második Wonder Women (Keszthely, 1:53:15), harmadik Anyák és Lányaik (Tapolca, 1:55:40).
A balatonedericsi Ma-Zso-La tagjai  többen, több kategóriában indultak.
Földesi József, a Tapolcai Trappolók egyik vezetője szerint most először állnak ilyen sokan egyszerre futóik közül, közel harmincan a rajthoz, amiért nagy örömét fejezte ki.

Forrás: tapolcaiujsag.hu; 2017.04.09. Májer Edit
Share:

Partnerek

Kövess a Facebookon!

Címkék